“Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek a lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.”
– Ernest Hemingway
Esküvői hagyományok, jelentéseik – hogy ne csak megéljük a pillanatot, de értsük is, átéljük és magunkkal vigyük.
A házasság az egyik legcsodálatosabb momentum egy ember életében, hiszen az elköteleződést, a szerelmet, a valakihez tartozást, az őszinte érzelmeket és azok kihirdetését jelenti!
Ha isteni házasságról van szó, akkor egy fejből kettő lesz, két kézből négy lesz. Minden megduplázódik: képességünk automatikusan növekszik.
Az esküvő hagyományok szövedékeként tevődik össze, amelyek szinte automatikusan válnak az aznapi program részévé. Eredetükről azonban sokszor csak keveset tudunk, pedig azok mondanivalója olykor még különlegesebbé teheti egy adott szokás jelentését.
Gondolkodtál már azon, honnan származik a „kössünk házasságot” kifejezés?
Azt feltételezik, hogy ez egy régi mondás a római birodalom idejéből. A menyasszony egy fűzőt viselt, amelyen sok csomót kötöttek és a vőlegény dolga volt azokat kioldani.
Amikor először egymásra pillant a szerelmespár a „Nagy napon”.
Ugye mindenki látott már „First look” videókat, amikor a vőlegény és a menyasszony először találkoznak? Számtalan felvétel kering a neten arról, amikor a vőlegény háttal áll szíve választottjának, a menyasszony mögé oson, megfogja a vállát, a pasi megfordul, és könnyekben tör ki szerelmét látva. Ez a hagyomány az együtt töltött közös éveket, és a hónapokon át tartó közös készülődést koronázza meg, és természetesen ehhez a hagyományhoz is tartozik egy babona. Úgy tartják ugyanis, hogy ha a vőlegény az esküvő napján meglátja a menyasszonyt, és annak ruháját, az szerencsétlenséget hoz a fejükre, ezért ha jót akar magának az ember a házas évekre, legyen türelmes, és ne leskelődjön! Mindennek eljön a maga ideje!
A gyűrűk viselése.
Régóta ismert hagyomány, hogy a gyűrű viselése az összetartozást és a szerelmet fejezi ki a házasok életében. Gondolnád azonban, hogy ez a szokás egészen az ókorig nyúlik vissza? A gyűrűsujjon hordott eljegyzési- és karikagyűrű eredendően az egyiptomiaktól ered, akik a formával a folytonosságot, valamint az örökké tartó hűséget és szeretetet kívánták jelképezni. Úgy gondolták, hogy a bal kéz negyedik ujjából közvetlenül egy ér, a „vena amoris”, azaz a szerelem vénája a szívbe vezet, így aligha találhattak volna szimbolikusabb helyet a gyűrű viselésére. Noha az anatómiát illetően ebben tévedtek, mégis a mai napig ezen az ujjon szokás viselni az eljegyzési gyűrűt.
Csokordobás.
Aki volt már esküvőn hajadonként, az majdnem biztosan jobban várta a passzként érkező menyasszonyi csokrot, mint egy labdajátékos a kapuba érkező labdát. A népszerű közhiedelmet szinte mindenki ismeri – aki elkapja a virágcsokrot, az megy majd leghamarabb férjhez. Ez a babona az évek alatt nem sokat formálódott, ezt megelőzően is folyt a harc a fiatal nők között egy adag szerencséért. Korábban azonban mindenki kapta, amit ért, akár a menyasszonyi ruha egy darabjának megszerzése is szerencséhez vezetett a hiedelmek szerint. A fentiekkel együtt a csokor összetétele is megváltozott az évek alatt. A virágok helyett eredetileg gyógynövényekből, rozmaringból és fokhagymából állt a menyasszonyi csokor, amelyek célja az ártó szellemek elűzése volt.
A koszorúslányok a védelmezők és szűzek.
A koszorúslányok – akik kizárólag hajadon lányok lehettek – kettős célt szolgáltak a menyasszony mellett. Egyfelől a menyasszonyéhoz igazodó ruhába öltözve vigyáztak az arára, azzal, hogy hasonló küllemük megzavarta a nem kívánatos gonosz szellemeket, illetve megnehezítette a menyasszony ellopását is. Másfelől számukra megfelelő alkalom volt az esküvő ahhoz, hogy a vendégek öltözetétől eltérő, díszes ruhájukban előtérbe kerüljenek, és így könnyebben találjanak majd férjet maguknak.
Amikor a menyasszonyt az oltárhoz kísérik.
Manapság – a nyugati kultúrákban – a menyasszony édesapja által történő oltárhoz kísérése, majd átadása nem több puszta formalitásnál, azonban hosszú évszázadok kellettek ahhoz, hogy ez a ma élő hagyomány ebben a formájában maradjon fenn. Ezt megelőzően az előre megrendezett esküvők többnyire nem szóltak másról, mint a menyasszony apja és a vőlegény közti üzleti megállapodásról, a nők pedig nem voltak többek puszta „ingóságnál”, amely fölött egy tulajdonátruházás jött létre. A szerződés végül az esküvővel teljesedett be, annak tanúiként pedig a vendégek jártak el. Az akkori helyzet az 1880-as évektől indult változásnak, ekkor kaptak nagyobb figyelmet a nők jogait is figyelembe vevő házassági vagyonjogról szóló törvények. Azonban ha napjainkban tekintünk arra a pár percre amíg a menyasszony a szülőjével az oltárig sétál, hogy aztán kezét a vőlegény kezébe adhassa kísérője, elfeledjük a régi eköré fonódott szokásokat. Ha engem kérdeztek, ez az egyik legmeghatóbb pillanat, amikor mindenkinek könny szökik a szemébe. Nem feltétlenül azért mert először pillantja meg a násznép a menyasszonyt, hanem van ennek a rövid közös sétának egy nagyon különleges energetikája. A másikra vigyázás, óvás, féltés, őszinte-tiszta szeretet. Csodálatos!
Rizs- és rózsaszirom szórás.
Gyakori szokás, hogy a friss házasokra a vendégek rizst vagy rózsaszirmot dobnak. Ez a hagyomány elsődlegesen Ázsiából származik, ahol a vendégek – a termékenység jelképeként – ezzel kívántak bő gyermekáldást az ifjú párnak.
A ruha színe.
A régi időkben a menyasszonyok komolyan vették azt a fogadalmukat, miszerint a férjük lesz az első férfi az életükben, ezért a menyasszonyi ruha fehérsége a tisztaságot és a szüzességet jelképezte, az éjfélkor átvett menyecske ruha pedig – mely az „új asszony” ártatlanságának elvesztésére utalt – piros vagy bordó színt kapott. Miután a menyasszony átöltözött, következett a menyecsketánc, először az édesapjával, majd ezt követően a násznéppel. A régi lakodalmakban ez volt a korabeli leány- és legénybúcsú is. A mi kultúránkban már jó ideje a fehér számít az esküvői ruha színének, de nem volt ez mindig így. Korábban az európai menyasszonyok bármilyen színű ruhát felvehettek a nagy napra, kivéve pirosat és feketét.
Valami régi, valami új, valami kölcsön és valami kék…
… és ezüst érme a menyasszony cipőjébe – tartja a teljes eredeti mondás, amely ma is népszerű a házasulandók körében. Az Angliából származó versike korabeli jelentése szerint a menyasszonynak az esküvője napján szüksége lesz valami régire, amely a menyasszonyi addigi, hajadon életét jelképezi, és valami újra, mely a pár szerencsés jövőjét biztosítja. A kölcsönkért tárgyak emlékeztetik majd a menyasszonyt arra, hogy a családja és a barátok mindig ott lesznek mellette, a kék szín pedig a hűséget jelképezi a pár számára. A mára már kevésbé ismételgetett ezüst pénz szerepe is fontos volt, amely célja, hogy gazdagságot hozzon az ifjú pár életébe.
Az esküvői torta
Az esküvői torta szintén ősi származású. Régen egy darab kenyeret törtek szét a menyasszony feje fölött egy termékeny és teljes élet reményének szimbólumaként. A vendégek ették meg a morzsákat, amelyekről úgy hitték, hogy szerencsét hoznak. A szokás, a középkorban talált utat magának Angliában, ahol kis tortákat hoztak magukkal a vendégek, amelyeket nagy csomókba halmoztak fel. A menyasszonytól és a vőlegénytől pedig azt kérték, hogy álljanak a torták fölé és csókolják meg egymást. A torta felvágása A tortavágás az első párban végzett tevékenység, bár történelmileg a menyasszony egyedül végezte ezt a cselekedetet, hogy szimbolizálja szüzessége elvesztését. A vőlegény kezét a menyasszony kezére helyezi a torta vágása közben, hogy szimbolizálja a vőlegény támogatását és ígéretét, hogy gondoskodik róla és családjukról.
A nászajándék – honnan ered?
A nászajándék átadására tartott összejövetel gyökerei 1800-ig nyúlnak vissza. A történet egy szegény molnárról szól, aki beleszeretett egy gazdag lányba. De a lány apja ellenezte a házasságot. Megtagadta lányától a hozományt, a vőlegény pedig nem nősülhetett hozomány nélkül. A történet elmeséli, hogy a vőlegénynek nagyon nagylelkű barátai voltak és olyan sok ajándékot adtak a menyasszonynak, hogy valósággal elárasztották vele, így nem vették igénybe a hiányzó hozományt.
Álljon meg a nászmenet!
Hangosan kiabáltak, hogy elűzzék a gonosz lelkeket és a szertartás alatt is zajt csináltak a vendégek, hogy távol tartsák a gonoszt. Napjainkban az a szokás, hogy a lakodalmi menet hangosan dudál, a menyasszonyi autó pedig konzerves dobozokat húz maga után, amikor elhagyja a szertartást.
Szeretettel: Kirilla
